Szerdán tartottuk évzáró rendezvényünket az Érd Arénában

Szerdán tartottuk évzáró rendezvényünket az Érd Arénában

Valamennyi utánpótlás korosztályunk jelen volt az eseményen, amelyen a fiatalok és edzőik különféle szórakoztató előadásokkal készültek a lelátón helyet foglaló sok száz szülőnek. Kézilabdázóink elért eredményeinek méltatása mellett ajándékokkal és emlékplakettekkel is kedveskedtünk a játékosoknak.

Az utánpótlás program végén elbúcsúztattuk kiöregedő kézilabdázóinkat, majd a felnőttcsapat tagjait köszöntöttük, akiktől szintén elbúcsúztunk.

15 év után Gridnyeva Szvetlana is másik klubban folytatja pályafutását, így vastaps közepette tőle is érzelmes búcsút vettünk. Szveti játékosként részese volt az Érd hazai és nemzetközi sikereinek, majd kapusedzőként segítette klubunk fejlődését.

A rendezvényt a Mindenkor Is Érdi Női Kézilabda szurkolói-csoport köszöntései zárták.

Köszönjük mindenkinek, hogy részt vett az eseményen, és tovább sportsikereket kívánunk!

Legyőztük a Solymárt a zárókörben

Legyőztük a Solymárt a zárókörben

Zimek Krisztina edző U12-es kézilabdázói utolsó játéknapjukon a Solymár és a Dorog ellen léptek pályára az Érd Arénában. A lányok a Solymár ellen egy góllal jobbnak bizonyultak, a Dorogtól azonban kikaptak.

Zimek Krisztina vezetőedző: „Nagyon izgalmas mérkőzéseket játszottunk és mindenki kapott játéklehetőséget. Gratulálok a lányoknak és köszönöm kedves barátnőimnek, Török Fanninak és Bilik Zsófinak, hogy eljöttek megnézni a kislányokat, és a játéknap végén ők akasztották a nyakukba az érmeket!“

Eredmények:
Érd – Solymár 12-11
Dorog – Érd 26-12

Gratulálunk és jó pihenést kívánunk!

Győztes búcsú a szezontól

Győztes búcsú a szezontól

Óriási gratuláció felnőtt női kézilabdázóinknak, akik győzelemmel zárták a másodosztályú bajnokságot! Az Érd az Orosháza vendégeként 17-16-os félidei vezetést követően 41-33-ra nyert a 2024/2025-ös idény utolsó, 30. fordulójában.

Az első játékrész nagyon szoros küzdelmet hozott, felváltva vezettek a csapatok egy-két góllal. A második félidőben viszont az Érd jobban tudta érvényesíteni akaratát, és egyre nagyobb különbséget harcolt ki magának. Oláh Márk vezetőedző együttese végül magabiztos, nyolcgólos sikert aratott a Békés vármegyei településen.

Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Akadémia – Érd 33-41 (16-17)
Érdi gólok: Györfi 7, Háfra 6, Török F. 5, Vajer, Kobela, Ludvig 4-4, Török L., Pálmai 3-3, Gerencsér, Kondor 2-2, Bilik

Az Érd ötödik helyen zárta a bajnokságot. Mérlege 16 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, 36 szerzett pont.

Szép volt lányok!

Köszönjük az egész éves munkátokat!

KÖZLEMÉNY

KÖZLEMÉNY

Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy az Érd női kézilabdaklub továbbra is a felnőtt női NB I/B-ben versenyez a 2025/2026-os idényben, azonban kizárólag amatőr szerződéssel rendelkező, utánpótláskorú játékosokkal tudja vállalni a szereplést.

Szezonfinálé Orosházán: az ÉRD utolsó bajnokijára készül

Szezonfinálé Orosházán: az ÉRD utolsó bajnokijára készül

Az NB I/B 2024/2025-ös idényének zárófordulójában az ÉRD felnőtt női kézilabdacsapata idegenben, a Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Akadémia vendégeként lép pályára. A mérkőzés 2025. május 24-én, szombaton 18:00 órakor kezdődik az Orosházi Városi Sportcsarnokban​.

A két csapat legutóbbi összecsapásán, 2025. január 25-én, az Orosháza 34–24-es győzelmet aratott Érden. A mostani találkozón Oláh Márk tanítványai szeretnének visszavágni a korábbi vereségért, és győzelemmel zárni a szezont​.

A mérkőzés tétje nem csupán a pontok megszerzése, hanem a bajnoki tabellán elfoglalt helyezés véglegesítése is. A​z Érd célja, hogy ​m​egerősítse ötödik helyezését a tabellán​,​ és pozitív élményekkel búcsúzzon az idénytől.​ Az orosháziaknak viszont létkérdés lehet egy esetleges győzelem annak, a kiesés elkerüléséért vívott harcban.

Női NB I/B 30. forduló
Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Akadémia – Érd

​Egy csapat, egy szív!
​Hajrá, Érd!

Győzelemmel zárt az ÉRD II az U20-as bajnokságban

Győzelemmel zárt az ÉRD II az U20-as bajnokságban

Hazai közönség előtt, az Érd Arénában játszotta utolsó mérkőzését az ÉRD II az U20 III. osztályú bajnokság idei szezonjában. A szombat délelőtti találkozó különös jelentőséggel bírt, hiszen három kiöregedő játékos is pályára lépett, akiktől méltó búcsút szeretett volna venni a csapat.

A lányok ennek megfelelő elszántsággal küzdöttek és szoros, izgalmas végjátékban 24–23-as győzelmet arattak a már biztos bronzérmes Pilisvörösvári KSK ellen. Ez a siker nemcsak szép lezárása volt a szezonnak, de egyben azt is jelentette, hogy az ÉRD II a bajnokság 6. helyén zárt.

Oláhné Balog Tünde vezetőedző: „A búcsúzó játékosok és a teljes keret példás csapatmunkát nyújtott – mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez, amely méltó megkoronázása lett a 2024/2025-ös idénynek.“

Gratulálunk!

 

Vereséggel búcsúztunk a hazai pályától

Vereséggel búcsúztunk a hazai pályától

Az ötödik Érd a hetedik Eszterházy ellen lépett pályára a női kézilabda NB I/B 29. fordulójában, hazai pályán. A szezon utolsó előtti fordulójában ezzel búcsúzott saját szurkolótáborától Oláh Márk vezetőedző együttese.

A találkozó első két gólját a vendégek jegyezték, de 2-2-nél, majd 6-6-nál is döntetlen volt az állás. A játékrész második felére beindult a hazai gépezet és a 27. percben már öt góllal, 22-17-re vezettünk. A szünetben 25-21-et mutatott az eredményjelző.

A második félidőben feljavultak a vendégek, a hazai helyzetek közül pedig sok kimaradt. A 38. percben, 27-27-nél egalizált az Eszterházy. Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó percben, 34-34-es állásnál pedig a győzelmet jelentő gólt is megszerezték a vendégek, így 35-34-re alulmaradt az Érd. A legeredményesebb hazai játékos Török Lilly volt kilenc góllal.

Női NB I/B 29. forduló
Érd – Eszterházy SC 34-35 (25-21)
Érdi gólok: Török L. 9, Háfra 6, Pálmai 5, Török F. 4, Györfi, Gerencsér 3-3, Bilik, Kobela 2-2

Az Érd a vereség ellenére maradt a tabella ötödik helyén. A szezont a jövő héten, Orosházán zárják Kobela Tamaráék.