Folytatjuk felnőttkeretünk bemutatását: ismerjétek meg Pintér Polinát!

Polina 2016-ban kezdett kézilabdázni Érden, végigjárta az utánpótlás-korosztályokat, tavaly pedig a felnőttcsapatban is bemutatkozott. Bár néhány évvel ezelőtt fél évre abbahagyta a kézilabdát, végül visszatért, és az előttünk álló szezonban – csakúgy, mint tavaly – ismét a mi kapunkat védi majd.

Biztosan sokan emlékeznek még a februári, Hajdúnánás elleni mérkőzésre. Hazai pályán játszottunk, és döntetlenre állt a találkozó, amikor öt másodperccel a lefújás előtt hétméterest ítéltek az ellenfél javára. Polina bravúrral hárította a lövést, így végül mi szereztük meg a két pontot. Elképesztő pillanatok voltak!

Kapusként azonban nemcsak a bravúrjaira lehet számítani. Remek indításaival gyakran hozza helyzetbe a szélsőket, és amikor elkapja a fonalat, nagyon nehéz túljárni az eszén.

Polina nemcsak a pályán fontos tagja klubunknak. Ha segítségre van szükség, azon kívül is mindig lehet rá számítani. Kedves, segítőkész, igazi csapatember, akit nem véletlenül szeret mindenki.

Polina, sok sikert kívánunk a szezonra! Rengeteg bravúrt, örömteli pillanatot és sérülésmentes idényt kívánunk!

Hajrá, Polina! Hajrá, Érd!

Támogatók

Médiapartnerek