Folytatjuk felnőttkeretünk bemutatását: ismerjétek meg Tóth Grétát!

Gréta ettől az idénytől beállóként erősíti csapatunkat. Korábban az Eger együttesében szerepelt, utánpótláséveiben pedig a NEKA játékosa volt.

Pályafutását átlövőként kezdte, később azonban beálló lett. Fizikai erejét és kiváló adottságait ezen a poszton tudja igazán kamatoztatni. Az ellenfeleknek sem támadásban, sem védekezésben nem lesz könnyű dolguk vele szemben, ez egészen biztos. Edzésmunkája kiváló: minden alkalommal teljes erőbedobással dolgozik, és igyekszik kihozni magából a maximumot.

A kézilabda mellett a tanulásra is mindig nagy hangsúlyt fektetett. Nemrég kézilabda-szakedzői és testnevelő tanári diplomát szerzett, így a sportágat már nemcsak játékosként, hanem szakemberként is kiválóan ismeri.

Gréta, sok sikert kívánunk Érden! Nagyon örülünk, hogy csatlakoztál csapatunkhoz!

Hajrá, Gréta! Hajrá, Érd!

Támogatók

Médiapartnerek