Újabb játékost szeretnénk bemutatni a 2026/27-es keretünkből: ismerjétek meg Kasper Vivient!

Vivi a Szent István SE csapatától érkezik Érdre. Az előző szezonban fontos szerepet játszott abban, hogy együttese megnyerte NB II-es csoportját, és ezzel kivívta a visszajutást az NB I/B-be.

Fiatal kapusunk új kihívás előtt áll, de az eddig együtt töltött két hét alapján már most látszik, hogy jó úton halad. Kapusedzőnk, Merő Dóra az első hetek közös munkája után így foglalta össze tapasztalatait:

„Szorgalmas, becsületes, nyitott az új dolgokra, és látszik rajta, hogy motivált, szeretne fejlődni. Nagyon jó alapokkal érkezett, ráadásul vidám, pozitív személyiség, ami a csapat életében szintén fontos.”

Vivi hozzáállása és fejlődni akarása remek alapot jelent a közös munkához. Bízunk benne, hogy hamarosan a szurkolók is megismerhetik elszántságát, és láthatják majd a kapuban bemutatott bravúrjait.

Vivi, légy üdvözölve, nagyon örülünk neked! Legyen számtalan szép pillanatod narancs-feketében! Hajrá, Vivi! Hajrá, Érd!

Támogatók

Médiapartnerek